„A gyermekrajzok elemzésével foglalkozó tanulmány ma leginkább annak illusztrálására tűnik alkalmasnak, hogy a különböző családi háttérből kikerülő gyerekek számára – a hetvenes évek közepének egyenlősítő ideológiája és igen mérsékelt társadalmi egyenlőtlenségei ellenére – milyen tisztán és egyértelműen jelentek meg az életkörülmények és életesélyek meglehetősen mereven hierarchizált különbségei.”„Ezzel nem csak azt sikerül elérni, hogy a gyerekeknek ez a része fizikailag is távol van az általános iskolától; a hivatalos papír, amely értelmi fogyatékosnak nyilvánítja őket, utólagosan is felmenti az iskolát – és a társadalmat is – a segítség elmulasztása alól. Az áthelyezett gyerekek pedig – akik az iskolai (és nem csak iskolai) életükben addig is a hátsó sorokba kényszerültek – hátraszorítottságuk, kivetettségük tényét most már hivatalos elkülönítésben is végigélik. Ráadásul mivel ennek mechanizmusa során formálisan objektív eljárásokat alkalmaztak, meg kell érteniük, hogy nehéz sorsukért senkit sem terhel felelősség, értelmi fogyatékosságuk, szellemi alacsonyabbrendűségük az ok, következésképpen a helyzet megváltoztathatatlan, bele kell nyugodni. Amikor kitörni próbálnak ebből a körből, az már rendszerint devianciának minősül.”„Nincsenek utópisztikus célkitűzéseink. Az integrált képzés valamilyen formában már régen teljesen rutinszerű gyakorlattá vált Európa azon felének országaiban, amelyekhez Magyarország felzárkózni akar. Még különösebb anyagi áldozatokra sincs szükség, hiszen az elkülönült képzés nemcsak kevéssé hatékony, de költséges képzési forma is. Óvakodni kellene azonban az indokolatlan elbocsátásoktól, a kampányszerű átszervezésektől és mindenféle álmegoldásoktól!”„A burkolt, finom és szégyenlős iskolai szelekció helyét tehát átvette a nyílt és durva diszkrimináció, ami olykor már az apartheidszerű elkülönítés formáját ölti. Ez mindenekelőtt a társadalmi hierarchia alján kialakult szakadékkal magyarázható.”